A több mint 30 éves SPIRALTER Kft.-nél a rugótermékeket nemcsak sorozatban, hanem egyedi igények szerint is le tudjuk gyártani, köszönhetően korszerű rugógyártó technológiánknak és tapasztalt, hozzáértő kollégáinknak.
Legyen szó kis vagy nagy sorozatokról, természetesen mindkét esetben folyamatosan készülnek nálunk különböző típusú, így nyomó– és húzórugók, torziós rugók, lemezrugók, idomrugók, mezőgazdasági rugók, illetve biztosító szegek.
Mindezek mellett pedig természetesen nyitottak vagyunk egyedi igények és megoldások megvalósítására is, hiszen a nagy ütemben fejlődő iparágak esetében egyre gyakrabban merül fel olyan új technológia, mely egyedi vagy új típusú rugók alkalmazását teszi szükségessé.
Ennélfogva – rugógyártó céghez méltóan – rugalmasan állunk hozzá minden egyedi gyártási igényhez, hiszen számunkra az első és legfontosabb megrendelőpartnereink kiszolgálása és elégedettsége.
Modern minőségirányítási rendszerünknek megfelelően dolgozunk, így folyamatos fejlesztések mellett igyekezünk a lehető legmagasabb szintre emelni az általunk gyártott termékek minőségét, melyből természetesen MEO laborunk is jelentős mértékben kiveszi részét. A fentieknél fogva, legyen szó bármilyen huzal- és/vagy rugótermékről, kollégáink a legjobb megoldások kivitelezésére törekszenek minden megrendelőnk számára, a megrendelés mennyiségétől függetlenül.
A több mint 3 évtizedes tapasztalatunk nagyban hozzásegít minket ahhoz, hogy rugógyártó tevékenységünket a legmagasabb színvonalon és kiváló ár-érték arányban tudjuk folytatni pilisszántói telephelyünkön.
Legyen szó kis vagy nagy sorozatú, esetleg egyedi igények szerinti rugótermékek gyártásáról, a SPIRALTER Kft. lehet az Ön számára a legrugalmasabb partner.
Ajánlatkéréssel és egyéb információkkal kapcsolatban keresse kollégáinkat megadott elérhetőségeinken vagy töltse ki ajánlatkérő űrlapunkat weboldalunk alján.